Mi rejzőtünk a Soulmades név mögött. Fférj és feleségként dolgozunk együtt, ami rengeteg előnnyel jár. Két, néha teljesen különböző szemszögből látjuk a dolgokat, így ha esetleg váratlan történés adódna – ami valljuk be gyakran megesik egy esküvőn – például, ha egy kedves rokon tablettel próbálna fotót készíteni az ifjú párról bevonulás közben (megtörtént eset), egyikünk biztosan jó helyen van és megörökíti a pillanatot. Immáron 7 szerencsés éve alkotunk egy párt, bátran mondhatjuk, hogy már jól ismerjük a másik minden rezdülését, és akár egy összenézésből tudjuk, hogy mit szeretne a másik. Nem csak a mgánéletben, de a munka során is remekül kiegészítjük egymást, ezért az átadott anyag is sokkal változatosabb lesz. Nem erőltetjük a pózolást, inkább szeretünk ellazítani Titeket és az őszinte pillanatokat elkapni. Akik már ismernek minket tudják, hogy mindketten nagyon szeretünk nevetni és a fotózások során is az a célunk, hogy egy minél lazább atmoszférát alakítsunk ki számotokra. Természetesen az elején segítünk egy-két ötlettel, de aztán rendszerint mennek maguktól a dolgok, sokszor a Pinterestes inspirációk már elő sem kerülnek, mert mihelyst elkezditek magatokat adni mi megkapunk mindnet, amire a tökéletes képek elkészítéséhez szükségünk van. A valódi éneteket és a kettőtök között vibráló szerelmet.
Instagram: @soulmades
Email: soulmades@otulook.hu
Telefon: 06 30 733 8710
Szimpatikusak vagyunk? Ismerjük meg egymást!
Igyünk meg egy kávét, vagy akár online formában beszéljük át az elképzeléseiteket és bízzátok ránk életetek egyik legszebb pillanatainak megörökítését!